Ajándékötletek 16-20 év közötti fiataloknak
  2022-12-14 11:40:35

Ajándékötletek 16-20 év közötti fiataloknak

Hát ez az idő is eljött: már szinte felnőtt a gyerekünk, jóformán alig látjuk, egyre kevesebb dolgot oszt meg velünk, és mi egyre kevésbé tudjuk, mire is vágyik. Mégis fontos, hogy ne engedjük el a szeretet ünnepén az ajándékozás örömét, és most is megtaláljuk a személyre szóló meglepetést. Máris adunk pár hasznos ötletet a kamaszkorból kinövő fiatalok megajándékozására.

Fiatalosan modern vagy időtállóan elegáns

A legtöbb fiatalt a különböző elektronikai kütyük, az okostelefonok és azok tartozékai izgatják legjobban, de ezekre valószínűleg már kiimádkozták belőlünk a pénzt, és különben is, tényleg jobb, ha ők maguk veszik meg maguknak. Ezért most inkább olyan ajándékokat ajánlunk, amelyek vagy az egyéb mindennapi szokásaikhoz köthetők, és ezért nem nagyon tudunk velük mellélőni, vagy pedig már a felnőtt életforma és stílusváltás irányába mutatnak egy-egy elegáns, minőségi kiegészítő formájában testet öltve.

Hátizsákok

A hátizsák univerzális és uniszex műfaj a fiatalok körében, legalábbis abban a tekintetben, hogy legtöbben ezt szeretik a mindennapokban viselni. A most különösen divatos és fiatalosan trendi, visszahajtható tetejű hátizsákot fiúk-lányok egyaránt hordhatják. A minőségi Gabol márkából is kapható design, a laptop biztonságos hordozására is alkalmas, és kifejezetten a fiatal korosztály igényeihez igazodva, az oldalsó felén fejhallgató-kivezetés került elhelyezésre. További különlegessége, hogy a főrekeszbe nemcsak a hátizsák tetejéről lehet "bejutni", hanem az oldaláról is, megkönnyítve egy-egy holmi előszedését. Ma már sok fiatal tartja szem előtt a környezettudatosságot, amire szintén figyel a Gabol: az Active kollekció ökológiailag fenntartható eljárással készült, anyaga 100% újrahasznosított PET-palackokból áll – érdekesség, hogy egy táska elkészítéséhez nagyjából 20 db palackot használnak fel.


Az ifjú hölgyeknek kifejezetten nőies hátizsákok közül is választhatunk, melyek szintén igényes, elegáns és környezettudatos kivitelben készülnek. Érdekes átmenetet és többfunkciós viselési lehetőséget rejt a női válltáska és hátizsák kombinációjaként megalkotott táska, mely egy igazán csajos darab.

Bőröndök

Lassacskán kirepülő gyermekeink egyre többet járják a világot – ehhez feltétlenül praktikus, ha van egy univerzálisan használható saját kabinbőröndjük. Ez szabványméretének köszönhetően a legtöbb légitársaság gépeinek fedélzetére felvihető, ami jelentős költségmegtakarítást jelent egy utazás során. Színében és kialakításában egyaránt kaphatók fiúknak, illetve lányoknak való darabok.


De a vonzó külcsín mellett legalább olyan fontos a praktikum és a biztonság: a polipropilénből készült ultrakönnyű keményfedeles bőröndök ütés- és törésállóak, míg a puhafedelesek közt találhatunk bővíthető méretűt, mely sokrétűbben kihasználható. A legtöbb modern bőrönd négy bolygókerékkel van felszerelve a könnyű mozgathatóság érdekében, húzókarjuk állítható, és biztonsági számzár védi őket.

Neszeszerek

Az utazáshoz óhatatlanul szükség van piperetáskára is. Fiúknak vásárolhatunk egyszerű, elegáns férfi neszeszert, melynek fő- és mellékrekeszeiben minden tisztálkodó- és borotválkozószer praktikusan elhelyezhető.

A sminkelésre is nagy súlyt fektető lányoknak pedig nagy örömet szerezhet egy nagyobb méretű keményfedeles kozmetikai táska, amiben minden pipereholmi jól elfér és biztonságban van. Másik előnye, hogy hátsó pántja segítségével a bőrönd húzókarjára erősíthető, de akár vállon is hordható.

Fellépésekre készülő lányok számára vagy a sminkelés szerelmeseinek vágyálma a teenager kozmetikai táska, mely egy kézben hordozható polipropilén keményfedeles kis „koffer”. Jól pakolható rekeszein kívül van még benne egy kivehető, tükrös kazetta is, amibe az apróbb dolgokat lehet beleállítani.

Tárcák

A lassan felnőtt korba érő gyermekünknek, akár fiú, akár lány, éppen ideje beszerezni egy elegáns, minőségi bőr pénztárcát. A marhabőrből készült Roncato férfi pénztárca a papírpénztartó rekeszen kívül több kártyatartó tokot is tartalmaz, míg az aprópénz tárolására külön, patenttel zárható zseb szolgál. De a két funkciót külön is választhatjuk, ebben az esetben vásároljunk bőr kártyatartót. A Roncato kézzel készült, bőr kártyatartója a kifinomult dizájn és a minőség tökéletes kombinációja. Nyolc kártyarekesszel, négy nagyobb zsebbel és egy cipzáros rekesszel rendelkezik.

A felnövő lányoknak szintén szükségük van egy elegáns, nőies darabra, vagy akár mindennapi használatra is. A Gregorio női bőr pénztárcában két papírpénztartó rekesz, egy cipzárral nyíló, kétrekeszes aprópénztartó és egy cipzáras zseb rész található. 9 db kártyát és egy igazolványt helyezhetünk még el benne. A termék RFID védelemmel van ellátva, ami biztonságot garantál a bankkártyaadatok számára. Az elegáns díszdoboz pedig tovább növeli az ajándék értékét.